Szakértő: Pokoli helyzet jöhet, ha a szélsőséges iszlamisták összefognak a mérsékelt arab országokkal
Tarjányi Péter veszélyesnek tartja azt is, hogy Erdogan „keményen kritizálta” a nyugati szövetségeseit.
A vezető szerint senki sem hallgatott rájuk.
„Izrael mészárlásokkal próbálja leplezni hibáit a gázai övezeti háborúban” – mondta ki szerdán Iszmáíl Haníje, a Hamász palesztin radikális iszlamista szervezet vezetője, írja az Infostart. A vezető hangsúlyozta, hogy
a térségben nem lesz stabilitás, ha a palesztinok nem tudják elérni a függetlenséget.
„Az ellenségnek és azoknak, akik támogatják, azt mondjuk, hogy a hibák elleplezését szolgáló erőfeszítéseik nem fogják megmenteni őket az átütő erejű vereségtől” – hangoztatta Haníje friss videoüzenetében. Kijelentette: a Gázai övezetet uraló Hamász október 7-i meglepetésszerű támadása Izrael ellen válasz volt Izrael „rasszista politikájára”, emellett „meg kellett állítani a mészárlást”.
A lap emlékeztet: „a Hamász támadásának hivatalos izraeli adatok szerint több mint 1400 halálos áldozata és háromezer sebesültje volt, mintegy 230 embert pedig elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi hatóságok szerint az izraeli válaszcsapásokban azóta már csaknem 8800 ember halt meg a Gázai övezetben, a sebesültek száma pedig meghaladja a 22 ezret.”
A Hamász-vezér a sérelmek közé sorolta a jeruzsálemi al-Aksza mecset és iszlám szentélyek elleni támadásokat, a keresztény „gyarmatosítást”, a zsidó telepek építését, valamint a „rombolást, felfordulást és halált szító szélsőséges telepesek elszabadítását”.
„Figyelmeztettük őket, hogy mindez nem marad megtorlatlanul, és a helyzet robbanásveszélyes...
Sajnos, senki sem hallgatott ránk, épp ellenkezőleg” – húzta alá Haníje.
A Hamász fogságában lévő túszokat ugyanúgy „halál és pusztulás” fenyegeti, tette hozzá, mint az ostromlott Gázai övezetben élő palesztinokat.
Sürgette, hogy folytatódjanak a nyugati, palesztinok melletti tüntetések,
írják.
Ezt is ajánljuk a témában
Tarjányi Péter veszélyesnek tartja azt is, hogy Erdogan „keményen kritizálta” a nyugati szövetségeseit.
Nyitókép: AFP/Omar El-Qattaa
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.